gondfoci klasszak

Hell.


NA EZT NEM KELLETT VOLNA
Régen, amikor egy bulvár lapnál dolgoztam, napi filmajánlót kellett írnom, végiglapoztam a müsorújságot, és a sivár kínálaton úgy felhúztam az agyam, hogy a Szomszédokat választottam a nap filmjének. A párszáz karakteres íráson érzödött minden napi filmajánlóba vetett hitem elvesztése felett érzett keserüségem, a csalódottság, a legyözetés. A Szomszédokat kellett ajánlanom. Szent szar. Abban az idegállapotban elég gyorsan kivágtam magam, pontosan nem tudnék idézni, de valami olyasmi rémlik, hogy: miután Taki bácsi a müszak végén, az utolsó legurított feles után leparkolja a garázsba a piros Ladát, és végre nyugodtan leülhet a tévé elé és a fröccs mellé, blablabla.
Az ajánlót egy pillanat alatt dobta vissza a szerkesztö, engem meg jól lebaszott. Joggal. A mai napig kiráz a hideg, ha ez az incidens az eszembe jut.
Valamelyik nap még fájóbb volt. Ugyanis a Taki bácsiskodó ember meghalt. Rohadék dolog.
Láttam vele egy interjút nemrég, amit a tavalyi Nemzet Színésze címe adományozása alkalmából készítettek. Elszorult a torkom. Öreg volt és beteg. Néha elfelejtette, hogy honnan is indult a mondat, és hova tartott. Nem játszott, ahogy Muhammad Ali, aki átverte a riportert, úgy tett, mintha elaludt volna, aztán amikor az a stáb felé kezdte rángatni a vállát, rákacsintott: megvagy! Zenthe Ferenc tényleg rossz állapotban volt. És elöször életemben olyan akartam lenni, mint egy összetört, öreg ember.

Ritka dolog, amikor ilyen szerényen, tisztelettel és alázattal tud beszélni valaki a hivatásáról, ilyen szeretettel a közönségéröl és a pályatársairól. Mint amikor valaki odaáll egy oldalra, meggyözödésböl, és hálás, amiért odaállhatott, és aztán örökre ott marad, meg sem fordul a fejében, hogy mást csináljon, hogy másokkal csinálja, amikor onnan akar menni, ha majd mennie kell. Valójában az ilyen ritka alkalmakkor nyernek értelmet az olyan kifejezések, mint például a hivatás.

Remélem megbocsátod azt a cikket, végül is, meg sem jelent, érted.


HA KÁRTYÁZÁS KÖZBEN
egy csajnak megszólal a mobilja, nem azon kell idegeskedni, hogy éppen ö következne, és feltartja a játékot, hanem, hogy ne azzal zárja a beszélgetést: Én is.


HA TAPEROLÁS KÖZBEN
a csaj arra kér, mondj valami szépet, nyugodtan mondd: Mitsubishi Pajero.


HALLGATÓZÓ
Lajos magában beszél. Csak ül a tévével szemben, és beszél, beszél, de nem, nem a tévének, csak úgy, el a levegöbe, csak hallani akarja a saját hangját, ahogy kimondja a nagy Igazságot, ám a mondatok néha elhalkulnak, a gondolat néha megbicsaklik, Lajos sört szürcsöl pihenö gyanánt.
A volánnál ülö nö magában beszél. Tudja, hogy mások, a kocsin kívül lévök azt hihetik, hogy ki van hangosítva a telefonja, és ez jó érzéssel tölti el, mármint elöször is az, hogy megtéveszti öket, aztán az, hogy nem nézik hülyének, öt senki ne nézze hülyének, aki gyalog jár.
A Madárijesztö magában beszél. Egy koldus, akit így neveztek el, mert naphosszat csak álldogál a Nyugati Pú elött, és a szelíd, emberhez szokott, szinte már házias madarak körbe repkedik, meg körbe kakálják, mint egy tárgyat, ö pedig nem mozdul, ahogy a tárgyak nem mozdulnak, csak néha beszél egy kicsit, semmiségekröl, senkinek.
Lili magában beszél. Olyan, olyan hülye, miért kellett annyira féltékenynek lennie, mi van, ha Balu tényleg ártatlan az ügyben, most már cseszheti az egészet, vagy talán mégsem, talán még rendbe hozható, talán ha egy kicsit többet engedne, ha legközelebb találkoznak, jól van, ezt fogja tenni, mehet popóba!
Az utcaseprö magában beszél. A körülötte zsibongók azt hiszik énekel, mert nem hallják a szavakat, csak a dallamokat, a hajlításokat, kicsit eltúlozva néha, pedig nem dal, nem ének, csak hosszú-hosszú monológ, nem baj, hogy nem értik, mert idönként ö sem érti, idönként csak szavak, egyik a másik után, nem direkt, de nem bánja.
A dagadt, szemüveges, öltönyös magában beszél. Izzad, ahogy végigrohan a sok-sok lépcsön, lefelé süvít, félö, hogy megbotlik, és akkor nagy gurulás lesz a dologból, hát ezért a rohadt fogyókúra, mi, ezért a diéták, a szörtelenítés, öt nem zavarta a ször a hátán, csakis a cafka miatt az egész, és akkor az meg a legjobb barátjával, különben is, milyen barát az ilyen, ráröppen más feleségére? És lányára? Lányaira?
A katona magában beszél. Az örtoronyban ül, sürün kapkodja a tekintetét, egyik nyitott ablakról a másikra, legszívesebben bezárná öket, de a meleg így is épp, hogy elviselhetö, fél, retteg a lódarazsaktól, múlt héten csíptek meg egy örszemet, aki jelezte az örszobának a balesetet, mire onnan az adrenalin injekció felért a toronyhoz, már vége volt, megfulladt, tudták, hogy allergiás, tudták, hogyan segíthetnek, csak épp nem sikerült, a katona átkozódik, börén érzi az apró lábakat.
A zenész magában beszél. Sírdogál, nem éppen belevaló rock fenegyerekre emlékeztetö módon, ölelgeti a gitárját, a húrok néha véletlenül megcsendülnek, mintha ök is siratnák az elpazarolt éveket, mintha utólag bölcsen ök is elismernék, hogy tehetségtelen ember szolgálatába álltak, nem adatott meg nekik, hogy eredeti dallamokat játszanak, miért találtak ki mindent öelöttük mások?
Az író magában beszél. Egyszerre Terry, az egyszerü farmer egyszerü lánya és Bob, a félkegyelmü felügyelö, akinek több van a füle mögött, mint az elhagyatott Dél magányos rancho-ja összes lakójának együtt véve, és újabb gaztettre készül, és az író azt akarja, hogy Bob meggyalázza a lányt, és megússza az ügyet, de Terrynek, aki a legunszimpatikusabb figura, akit az író valaha kitalált, természetesen gyöznie kell, a Terry félék csak az igazi életben veszítik el az ilyen összetüzéseket.

Magamban beszélek. A szoba csendes, a tévé, a rádió, az egyéb zajforrások pihennek, csak a suttogás hallatszik, ahogy a világuralom átvevö terveimet elemezgetem, a szobában körözve, néha az államat vakargatva, a láthatatlan kecskeszakállt huzogatva, papucsom talpa alatt puhán puffog a szönyeg, néha nagy karlejtésekkel vázolom a plánumot, egy pillanatra eltölt az eufória, forrón ömlik végig rajtam, hüha, ebböl nem sok jó szokott kisülni, kicsit elkalandozok, a szoba egyszer egy pillanatra visszaveri a pusmogást, de kizárom, nem törödök vele, csak beszélek tovább, most egy lányra gondolok, hozzá beszélek, töle kérdezek, öt vonom kérdöre, neki mesélek viccet, és hirtelen, túl hirtelen sarkon fordulok, és meglátom azt az alakot.

Ott áll a sarokban, összehúzza magát, amúgy is vézna teste így majdnem elférne egy partvisnyél mögött, csontos lóarcát lógatja, hegyes álla a mellkasába fúródik. Talpig feketében áll ott, ha jól veszem ki, öltönyt visel, fején a szánalmasan ritkás haj fésületlenül kap az ég felé. Nem néz a szemembe, meg sem szólal, rólam nem is beszélve, én ugyanis azzal vagyok elfoglalva, hogy félelmemben összerondítsam az alsónadrágomat. Lassan emeli fel a tekintetét, de továbbra sem szól, csak valami telepatikus humbugot érzek a fejemben, mintha beszélni akarna, mintha közölni akarna valamit, mindig azt hittem, ilyenkor élö hangot hallasz a fejedben, vagy legalább feliratozva vannak a bizsergések, de nem, egyszerüen csak tudod, hogy mi van.

Ezért nem is lepödök meg, amikor ott találom magam egy idegen ház, nappalijának egy eldugott sarkában, egy nagy, dohos szagú fotel mögött. Fekete öltöny van rajtam, szúr, viszketek, de nem mozdulhatok, nehogy a szobában sétálgató alak észrevegyen. Nem, nem is sétál, szinte rohangál. A tágas hall egyik végétöl a másikig. Idegesen túr bele a hajába. Aztán elkezd magában suttogni. Én pedig hallgatom.


EGY TÉNY, AMITÖL MAJD OKOSABBNAK TÜNSZ
Magyarországon az elsö kaszinót Pozsonyban létesítették, 1825-ben, Gróf Széchenyi István és barátja Károlyi György.

Íme, máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelött.

Infosztráda, baybee!


FÉLELEM ÉS RESZKETÉS
A Zsé nevü gazember alacsony téten játszik, vigyáz a pénzünkre, ketten etettük azt a rohadt gépet, ül elötte, folyamatosan pötyögtet, de nem mozdul el ötvenröl. Bal kezében folyamatosan ingyen cigi füstöl, nemrég raktak ki néhány szálat a hostess csajok, egy müanyag pohárban. Én is bagózok, közben igyekszem minél több piát szerezni. Pofátlan vagyok. Nem várom meg, amíg a csajok megkérdezik, nem innék-e valamit, úgy rendelek tölük, mint valami útszéli csehóban. Miért is ne? Még fizetni sem kell érte. Egy magas szöke pezsgövel is kínál, pezsit kértek?, mi vigyorogva elfogadjuk, koccintunk, nagyvilágiak vagyunk, annak minden szarságával együtt, taszítóak, távolságtartóak, úgy teszünk, mintha farzsebböl megvehetnénk a helyet, meg a benne szorgoskodó kis hangyákat. Mindketten tudjuk, hogy ez az álca nem tartható fenn sokáig, de egyelöre müködik, ha okosan csináljuk, minden rendben lesz. A lényeg, hogy nem kell hosszas beszélgetésekbe keveredni egyetlen hostessel sem. Ez a legföbb. Egy pár hosszú, kígyóbör mintás harisnyába csomagolt láb közelít meg hirtelen, a gazdája feltünöen kedves és szolgálatkész arcát mutatja, úgyhogy egy pillanatra majdnem elbízom magam, de eszembe jut, hogy neki igazából ez a dolga. Odaintem, mutatom, hogy hajoljon közelebb, mosolyog, közelebb hajol, én majdnem megkérem a kezét, de végül azt súgom a fülébe: hozz még két sört légy szíves, köszi.
Zsé igyekszik, de csak lassan növeli a bedobott összeget, a klozet elött strázsáló biztonságiak már húzzák a szájukat, mondjuk ez érthetö, mert egyre gyakrabban haladok el elöttük, miközben igazából nem játszom, csak a kaszinó sörkészletét apasztom. A rulett asztalnál és a többi nyerögépnél ülö-álldogáló alakok szinte kivétel nélkül átkozódnak. Próbálom nem kiröhögni öket, dolgozom az ügyön rendesen. Visszaérek a vécéröl, Zsé is elvonul, addig én klattyogok, bal kézzel ütögetem a pirosakat, mert csak, mert az szerencsét hoz. Veszítek. Kit érdekel? Zsé visszatér, ütöget tovább. Az arckifejezése arról árulkodik, hogy addig nem hagyja el a játékbarlangot, amíg ki nem szedett abból a nyomorult gépböl annyit, amennyiröl a gomba alakú kocsmában lecsúszott, a marha jó rábeszélöképességemnek köszönhetöen. Csakhogy leginkább veszít. Kikapcsolódásként kicsit feltekeri a tétet, aztán vissza megint ötvenre, elterelés ez, a biztonságiaknak szól, akik valószínüleg értik az egészet, mégsem szemétkednek egyelöre. Még bíznak abban, hogy veszíteni fogunk.
Lever a víz. Ha elvész a pénz, takarodhatunk ki, akkor meg pia sincs. A pult felé indulok. Körbetáncolom a rulett asztalt, úgy hogy észre sem veszem. Néhány katona durrog körülötte, gyorsan elverték a zsoldot, volt, nincs. Az egyik nyerögépnél öreglány, mint valami kiöregedett pornószínésznö, rám mosolyog, én elhúzom a szám, de ö tovább vigyorog, biztos azt hiszi viccelödöm. Jó volna tudni, azt hogyan kell csinálni. Végre a pultra könyökölök. Várón tekintenek rám, de amikor nem zsetont akarok váltani, hanem sör igényeimet jelzem, az egyik csaj, négyzetrácsos füzettel a kezében azt mondja, elfogyott.
- Biztos?-kérdezem.
- Igen, biztos. Nem adunk ki több sört.
- Miért, te vagy a fönök?
- Igen, én.
- Jól van, csak kérdeztem.
Na, ez már túl hosszas beszélgetés volt egy hostessel, hibáztam. Egy fekete ruhás épp arrafelé kódorog, és kíváncsian tekintget a váltópult felé. Visszaoldalgok a Zsé nevü gazemberhez, most nem táncolok, söt próbálok a black jack asztal mögött láthatatlanná válni, remélem, nem figyeltek ki maguknak a biztonságiak. Zsé egyre idegesebben ütögeti a pénznyelöt.
- Kiittuk öket a piájukból-jegyzem meg.
- Hagyjál, most nyerésben vagyok.
- Talán nem hallottad jól, de elfogyott a sörük.
- Le van szarva. Nyerek.
- A biztonságiak is figyelnek.
- Azok is le vannak szarva. Ott a dinnye! Kurva élet!
- Hajnali négy lesz, haver. Lépjünk le!
- Ötezer mínuszban vagyok. Nem megyek innen sehova.
- Mindent el fogsz bukni.
- Nyerni fogok. Megfogom a cserkót. Cserkó!
Nem fogja meg. Én a válla fölött nézem, ahogy szórja a pénzünket. Veszít egy darabig, aztán a háromnegyedét folyamatosan visszanyeri, apad, apad, de ha így folytatja, még másnap délben is itt ülünk. Akkor már józanon. Na, olyan nem eshet meg. Masszírozom az agyam, hogy honnan szerezzek inni, tudom, ahogy rájövök, itt hagyom Zsét, maradjon holnap délig, én megyek az utamra.

Akkor érzem meg a kopogtatást a vállamon. Nem ujjal kopogtatnak. Valami merevebb dolog. Miután elhessegetem a vibrátor vízióját, rögtön a vipera ugrik be. Na, akkor erröl ennyit, csak kifigyeltek a biztonságiak. A vállam fölött hátranézek.
Ragyásképü hülyegyerek áll mögöttem, a pofája rózsaszín az ezernyi pattanástól, meg a hegektöl, amelyek valószínüleg abból származnak, hogy megpróbálta kivagdosni a gócokat, hát nem sikerült túl jól. Az esernyöje fogantyúját hátrahúzza. Megfordulok. Zsé az egészböl semmit nem vesz észre. A ragyásképü mögött még három alak vigyorog, mind esernyökkel, a kaszinó többi vendége mind távozott. Valamikor. A biztonságiak továbbra is a klozet mellöl szemlélik az eseményeket, a hostess lányok a váltópult mögött áldogálnak.
- Hogy megy a játék?-kérdezi a gyerek, esküdni mernék, hogy látom kifakadni a pattanásait.
- Egész jól-bólogatok.
- Ismered a mondást-mint megannyi vulkán egy eldugott karibi szigeten.
- Melyiket?
- Akinek szerencséje van a játékban nincs szerencséje a szerelemben-a kirobbanó gennyfolyók elöntik az arcát, ö meg csak vigyorog.
- Talán tényleg így van.
- Komolyan érdekelne, hogy az a pinavirág megért-e ennyit-a cucc lassan csöpög az álláról.
- Ha?-összehúzom a szemöldököm.
Zsé tovább csattog, a gép kolompol erösen, a hülyegyerektöl majdnem elhányom magam, vagy csak a hallucinációk?, és fogalmam sincs, hogy miröl beszél.
- A pinavirág. Aki miatt el kellett kalapálnunk. Emlékszel?-a ruháján fehér foltokat hagy a matéria.
- Pinavirág.
- Pinavirág.
- Miért hívod így folyamatosan? Fel sem tünik, mennyire homokosan hangzik?
- Lebuzizol?-most lelohad az öreg vigyor.
- Le bizony.
- Letépem a golyóidat!-a szemei ugyanolyan rózsaszínen villannak, amilyenek a pattanásai. Ronda kis kontaktlencse.
- Öcsém. Nem tudnád ideküldeni azt a másik fickót? Tudod, akivel a múltkor beszéltem.
Nem érti, mi a bajom. Hogy miért nem félek töle. Zsé újabb szilvát bukik el.
- Szóval, tudod, öt is utáltam, de legalább neki volt valamennyi stílusa.
- Nekem meg nincs?-úgy szorítja az esernyöjét, hogy ráizzad a tenyere.
- Te csak egy ratyi vagy. Fogadd el.
Megsuhintja az ernyöjét, de elhajolok, fogalmam sincs, hogy müködhetnek így a reflexeim, mert nem gyengén kevés a vér az alkoholomban. A lényeg, hogy az ernyö Zsé jobb keze mellett csap a gépre, elindítva ezzel egy újabb pörgetést.
A Zsé nevü gazember üvöltve huppan le a bárszékröl, felkapja, és bödületes erövel eltalálja a srácot. A ragyásképü a szomszédos nyelögépnek csapódik, összerogy elötte, feje természetellenesen félrenyaklik. Üres rózsaszín szemeibe bámulok, és kezdem összecsinálni magam, amikor a maradék három ránk veti magát. Zsé még egyet elintéz a székkel, én egy alól kirántom a lábát, biztos valami pankráció show-ból loptam a mozdulatot, kicsit nekem is fáj, ahogy a hátamba fúrja az esernyö hegyét, de végül is elterül, ahogy feltápászkodok, véletlenül beletérdelek a szájába. Az utolsó Zsé felé suhint, de a hórihorgas gyerek félreugrik, én megtaszajtom a Brigádok utolsóját, a másikat rögtön az egyik nyerögép adja, hangos csilingeléssel.
A biztonságiak most indulnak meg felénk. Tünés, közlöm Zsével, aki épp az egyik eszméletlen tag zsebeit üríti ki.
Mindketten kirohanunk a föbejáraton. A parkoló üres, csak nyolc-tíz, esernyös alak mászkál fel-alá. Amikor észrevesznek minket, mind megmerevednek, akár a vadászkutyák.

Legközelebb tényleg vége, addig is, csináljatok, amit akartok.

33