gondfoci klasszak

Hell, rézbörüek!


sanyika vagyok és ez a gondfoci.
Balkezesek, szesz, az örök ifjúság széruma, a SZEMÉTLÁDA természetrajza, A Faun labirintusa, a tavalyi év legjobb 9 másodperce, néhány szó Vegas-ról, Stólbuciról és a Szeminol világrendröl, és  science fiction.
Soknak tünik?
Igen, jó hosszú lett ez a kiadás, gondoltam is, biztos túl hosszú lesz, hosszú írásokkal, idegen szavakkal, jaj, jaj, senki sem fogja végigolvasni, aztán arra gondoltam, akkor kapják be, legfeljebb hülyén halnak meg, én nem leszek szegényebb töle, szóval meghagytam szép hosszúnak, söt mindent, amit átcsúsztathattam volna jövö hétre, azt is belepakoltam. Miért is ne?


EGY TÉNY, AMITÖL MAJD OKOSABBNAK TÜNSZ
A jobbkezes emberek átlagosan kilenc évvel élnek tovább, mint a balkezesek.
És máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelött.


IGEN! Ó, IGEN! HALLELUJA!
Az isteni igazságszolgáltatás létezik!
Átkozott balkezesek!
Tönkretettétek az életem!
Minden színész, minden zenész, minden nagy müvész, minden tudós, minden sportoló! Mind balkezesek!
Kisebbség, mi? Lószart!
Na, hol a balegyenesed most, Paplaci? Tudod, hova dugd a nyelved, Albert! Faragnak még neked rendelésre gitárt, Jimi? Kapsz még engedményt a sörétre, Kurt? Nem hinném!
Huszonakárhány év féltékenység! Romboló irigység! Az idegtépö és gyülemlö DÜH! HARAG! Tehetetlenség! A hazug belenyugvás!
Phil Collins! A napjaid a Paradicsomban meg vannak számlálva! Paul McCartney! Lennon vár a pokolban! TUDJA, HOGY TE TETTED, PAUL! Keanu! Nincs kanál! Csak anál! Lazítsd el magad a piros kapszulával, Lucifer játékos kedvében van! Angelina, ezúttal ÉN fogom kirabolni a TE SÍRODAT, és hazaviszem azokat a dudákat! És azt a SZÁJAT! Csak szerettem volna, hogy tudd!
Haha!
Túléllek mindannyiótokat!
Megszívtátok!
Én még akkor is féltékeny leszek rátok, amikor már rég a földben oszladoztok! Igen!
Semmit sem tehettek!
Köszönjétek meg a mutáns génjeiteknek! Zsenialitást, tehetséget, hírnevet, pénzt adtak a kezetekbe. A balba.
Meg rövidebb életet! Ha!
Vesztettetek!
Gyöztünk!
Újabb pont a jófiúknak!


PIACSEKKER
61 napja nem ittam szeszet.
Igen, én alkohol nélkül is rosszul tudom érezni magam!
De vajon meddig bírom még?
Mikor kezdek remegni a pia után?
Mikor mennek agyamra az elvonási tünetek, és kezdek örjöngeni?

Érezd a drámát!


DÉA
Déa nyelve lógott a loholástól. Egy határozott ugrással átlendült a deszkakerítésen. Csak jobb karját használta, balját a mellény zsebére szorította. Nagyot toppantott, amikor földet ért, a talpai belesajdultak. Huh, nyögte. Felegyenesedett, és kikukkantott a kerítés mögül. A két megtermett férfiröl szakadt a víz, de nem akarták feladni az üldözést. Poros öltönyeik már nem feketéllettek annyira zavaróan a veröfényes napsütésben, de még mindig nagyon idegennek hatottak.

Egyre közelebb trappoltak.

Déa az ujjával egy kört írt le a levegöbe. Mindkét öltönyös megtorpant, behúzta a nyakát, zavartan pislogott körbe-körbe és fölfelé. Semmi sem történt. A kislány felkuncogott. Az üldözök tovább kocogtak a kerítés felé. Déa a cipöire nézett, majd megkérdezte tölük, szófogadó cipök-e. Azután megkérte öket, hogy vigyék el az öregúrhoz, és elkezdett szaladni.

Az elöl futó nagydarab alak, nem tudott lefékezni a kerítés elött, vagy talán nem is akart, mindenesetre a mellkasával átszakította a vékony deszkákat. Azután megállt. Társa jókora forgács és törmelékfelhöben csatlakozott hozzá. Mindketten a térdükre támaszkodtak, úgy lihegtek. A kis haszontalan, mondta az elsö, kopasz izzadt fejének csillogását tompította a rárakódó por. Az bizony. Én azt hittem már kinött ezekböl a dolgokból. Huh, a fenébe is. Úgy látszik mégsem. Na, kész vagy? Mehetünk? Jó, oké, rajta. Azzal tovább szaladtak.

Déa befordult a sarkon. Akkor meghallotta a hatalmas reccsenést a mellékutcából. Összerezzent, nyakát a vállai közé rántotta, és megállt. Bal kezét a mellényzsebén tartotta. Szemei hunyorogtak, de szája szélén csalafinta mosoly játszott. Lassan a sarok felé fordult.

A fulladozó, hangos jaj szavakat hallató öltönyösök sose értek az utca végére. Mindkettöjükröl szakadt a víz, a nyakkendök kilazítva, hanyag röppenésben, az öltönyök homályos szürkén, a nyelvek a szájat nedvesítve közeledtek, csak hogy az utcácska újra megnyúljon, és végén a föút forgalmának zajai még messzebb kerüljenek. Mindketten fejüket elörenyújtva próbálták átfúrni magukat a térgörbületen. Tudták, kivel állnak szemben, fel voltak készülve a trükkjeire, de nem minden trükkre van ellentrükk, ha meg nincs, akkor dolgozni kell piszkosul. Úgyhogy trappoltak tovább. A kopasz alak nézett fel elöször. A kislány a sarokról kukucskált. Az öltönyös még ilyen messziröl is tökéletesen ki tudta venni rövid fekete hajának minden egyes tüskéjét, a szeme égszín kékjét, és böre fehérsége úgy világított a nyári napsütésben, mint a világítótorony az éjszakában. És látta a mosolyt is. Az egész estés, családi mosolyt azon az aprócska arcon. Lehajtotta a fejét, és még több eröt adott bele, már majdnem mindenét, és a távolság csökkenni kezdett.
Nemsokára megvagy, kisasszony!, kiáltotta.

Déa nem hallotta a nagydarab szavait, mert mögötte veszettül dudáltak a föút dugójában senyvedö autók. Morcosan a beállt keresztezödés felé fordult, és ujját a szája elé emelte. Pszt! Csend lett. Halotti csend. Azután Déa a mellékutca felé fordult, és az autók ismét kajabálni kezdtek. Az elöl haladó, kopasz alak már csak néhány lépésnyire volt a kislánytól, de ahogy az felé fordult, újra egy helyben kezdett topogni. Déa hosszan integetett felé, úgy rázta az ujjait, hogy azt hitte, le fognak esni, azután sarkon fordult, és ismét szaladt, ahogy a lába bírta.

A kopasz kikanyarodott a sarkon, még látta, ahogy a kislány indiánszökdelésben elhaladt egy kukkolda elött, és majdnem egy oszlopnak ütközött, mert jobb kezével eltakarta a szemét. A másik öltönyös ebben a pillanatban esett ki a mellékutcából. Hasán csúszott a járda széléig, ahol megakadt egy kihelyezett postaládában.
Soha nem kapjuk el, mondta.
Mindig elkapjuk, válaszolt a társa.
Mert hagyni szokta, hogy elkapjuk, de mi van, ha egyszer nem fogja hagyni? Ha most nem hagyja?
Akkor jó nagy kulimászba keveredünk.
Bizony.

Déa széles mosollyal nézegette a tükörképét a könyvesbolt kirakatüvegében. Jobb kezével egy oldalt kiálló tincset hátrasimított. A tükörképe durcás arcot vágott, és visszasimította. Déa szemei elkerekedtek, mit képzelsz, ne hadonássz, vigyáznod kell az üvegcsére! A tükörkép engedelmesen a mellényzsebére csúsztatta a kezét. Na, azért! Azzal Déa belépett a könyvesboltba.

Az öregúr a pult mögött, egy karosszékben szundított. Egy nyitott könyv csúszott a térdére, biztosan ezt olvasta, mielött elaludt. Szemén a szemüveg arról árulkodott, hogy az álom hirtelen támadott, és nem kegyelmezett. Egy nyálfolt a galléron meg arról, hogy foglyokat se ejtett. Déa lábujjhegyen lopózott a pult mögé. Az öregúr békésen szuszogott. A kislány egész közel hajolt hozzá, úgy fürkészte az alvó alakot. Ahogy az öregúr fújtatott, ö is felvette a ritmust, és utánozta. Így fújták egymásra a levegöt egy darabig, azután Déa az öreg füléhez hajolt, és egy dobhártyaszaggató Ébresztö! kiáltással majdnem a szívbajt hozta rá. A könyvárus felpattant a székéröl, a mellkasát markolászta, majd hátrahökölt Déa apró alakjától.

Istenem, istenem, mi az, ki az, mi történt?
Csak én vagyok.
Csak, csak te. Majd a szívbajt hoztad rám!
Tudom.
Tudod?
Bocsánat. Hoztam ajándékot.
Azzal Déa jobb kezével a mellényzsebébe nyúlt, amit továbbra is védelmezett a ballal, és egy vékony fiolát húzott elö belöle. Két tenyerében tartotta az öregúr felé.
A könyvárus közelebb lépett, és lehajolt, így az ajándékot tartó kezek pont a szeme magasságába kerültek.
Mi ez?
Tessék megkóstolni!
Érdekes a színe. Még sosem láttam ilyen színt. Mi a neve?
Még nem adtak neki nevet.
Gyanús ez nekem! Meg akarsz mérgezni, kislány?
Nem méreg. Tessék megkóstolni!

Az öltönyösök ebben a pillanatban rontottak a könyvesboltba. A nagydarab kopasz olyan gyorsan mozdult, hogy az öreg csak elmosódott foltnak látta, és kikapta a kislány tenyeréböl a fiolát. A másik öltönyös felkapta Déát.
Szia, Rufus, mondta a kislány.
Szia, Déa, válaszolt az öltönyös.
Hazamegyünk, igaz?
Igen, apukád aggódik miattad.
Mindig aggódik.

Meg tudod magyarázni ezt nekem, Déa?
Csak játszottam, apu.
Csak játszottál? Majdnem odaadtad egy embernek az örök ifjúság szérumát!
Az a bácsi olyan öreg. Nagyon könnyen elfárad. Nehezen lélegzik, fájnak a csontjai. Csak segíteni akartam.
Azt nem is akarom tudni, hogyan szerezted.
Jobb is.
Étrsd meg! Még nem érettek meg rá.
Tudom.
Kicsim, ne pityeregj! Nem csináltál semmi rosszat. Nem bün, hogy szereted az embereket. Én is kedvelem öket.
Apa!
Jó, rendben, akad közöttük olyan, akit kedvelek. Valamennyire. Egy kicsit. De nem is ez a lényeg. Nem szabad akkora hatalmat adnunk a kezükbe, mint az örök ifjúság! Nem tudnák, hogyan használják. Ha a termeszeknek megtanítanánk a tüzrakást, lángoló termeszvárak borítanák a szárazföldeket Nigériától Borneóig. Érted már?
Igen, apa.
Jó kislány.

Déa figyelte, ahogy a papája, kezében az örök ifjúság szérumával kimegy a mellékhelyiségbe, majd hallotta, ahogy lehúzza a vécét.


9 MÁSODPERC
Kíváncsi vagy a tavalyi év legjobb 9 másodpercére? Kattints a csajra a jobb alsó sarokban! Ha explorerrel nyomulsz, minden oké lesz. Ha firefox-szal, akkor megszívtad. Jobb klikk, azután Hivatkozás mentése más néven.


A FAUN LABIRINTUSA, AVAGY A SZEMÉTLÁDA TERMÉSZETRAJZA
Na, okostojások, milyennek kell lenni egy negatív hösnek? Alacsonynak? Nos, az nem árthat. Bajuszosnak? Közel jártok. Színesbörünek? Lefogadom, hogy az segít. Gazdagnak? Hasznos lehet. Gonosznak? Elhanyagolható. Jópofának? Perverz módon elkerülhetetlen. Pszichopatának? Nem kifizetödö.
Milyennek kell hát lennie egy negatív hösnek?
Megmondom.
Legyözhetetlennek.
A SZEMÉTLÁDÁNAK legyözhetetlennek kell lennie.

-A SZEMÉTLÁDA türelme véges. Ha agyára mész a sok dumáddal pépes masszává veri az arcodat egy üveggel, aztán lelövi az apádat.
-A SZEMÉTLÁDA ápolt. Minden reggel megborotválkozik, közben néha a saját tükörképének nyaki ütöerére szorítja a pengét.
-A SZEMÉTLÁDA olyan akar lenni, mint az apja. Akit mellesleg utált.
-A SZEMÉTLÁDA tisztában van az etikettel. Ha a bal kezed nyújtod neki kézfogásnál, összenyomorgatja, még akkor is, ha egy hét éves kislány vagy.
-A SZEMÉTLÁDA gyakorló logopédus. Ha el tudsz számolni háromig dadogás nélkül, nem fog megkínozni, hanem mehetsz a d-d-d-do-do-dolgodra.
-A SZEMÉTLÁDA a tüzre hány akármilyen varázslényt, akkor is, ha ez a mutterod halálát okozza. Mit érdekli?
-A SZEMÉTLÁDA tudja, hogy ellenségei tévednek, amikor vele egyenlönek hiszik magukat, hiszen van egy különbség: a háborúnak vége, és a SZEMÉTLÁDA gyözött!
-A SZEMÉTLÁDA nem bírja, ha a magas vizitdíjak mellett a háziorvosa elárulja. Ilyenkor hátbalövi, és végignézi, ahogy meghal.
-A SZEMÉTLÁDA úgy kezeli a nöket, mint a fakockát.
-A SZEMÉTLÁDA akkor is piál, ha az arca olyan szinten van felhasítva, hogy a felhajtott szesz kiszivárog a vágáson.
-A SZEMÉTLÁDA hobbi barkács. Ügyesen használja a kalapácsot, a fogót és az árat. Foglyokon. Jobb embereket farag belölük.
-A SZEMÉTLÁDA gyereket csinál a szabója feleségének, azután megöli a szabót. Majd a feleségét. Majd a mostohalányát.
-A SZEMÉTLÁDA elveszítheti az összes emberét, felvághatod a száját, átszúrhatod mindkét vállát, csak vet egy pillantást a zsebórájára, és megtölti a pisztolyát.

Mindezeket megteszi, mert megteheti, büntetlenül, és semmit sem tehetsz, mert esélyed sincs ellene!

Isten áldja a SZEMÉTLÁDÁT! Mindig ö viszi hátán a filmet! Egy rendesen odatett rosszfiúval akár egy közepes darabból is lehet valami nagy.

Azt hinné az ember, hogy A Faun labirintusa Narnia és a Potter gyerek sikerére hajaz, talán van is ebben valami, ám a fenti limonádé alkotásoknál, nagyban a SZEMÉTLÁDÁNAK köszönhetöen sokkal tömörebb, mondhatnám, vastag, mint a medveszar, vagy egy jó gitár riff, brutális, nagyon életszagú, a misztikus részeknél pedig nagyon durván népmesés. A faun, az óriás varangy, a szemnélküli, üldögélö múmia, a koriander gyerek, a szöcske manók nem szimpatikusak vagy taszítóak, csak idegenek. És nincs kegyelem, hullanak a tündérek, mint a legyek. A való világban, a fasiszta Spanyolország szívében pedig hullanak a pozitív hösök, mint az olimpikonok a drogszürésen. Remek színészek domborítanak, egyikük nevét sem tudom, csupa spanyol tehetség, a kisujjukból rázzák ki, könnyeden, természetesen hozzák a figurákat. A jóknak drukkolsz, a SZEMÉTLÁDÁT utálod, alap, nagyon jól, nagyon szépen, nagyon sötéten, nagyon kereken.

Egy újabb rágógumi fantasy helyett egy kökemény, puritán drámát kapsz A Faun labirintusával.
Tetszeni fog!
Persze, csak ha nem ragaszkodsz a TUNING VERDÁKHOZ, a JÓPOFA NÉGEREKHEZ, a KÖZÉPOSZTÁLYBELI EMANCIPÁLT BUKSZÁKHOZ, az EMBERGYÜLÖLÖ ROBOTOKHOZ és a VARÁZSPÁLCÁKHOZ!

Will Smith Vidal kapitány ellen. Micsoda mészárszék lenne!


SZEMINOL VILÁGREND!
MEGÖLTÉK BUCIT!
SZEMETEK!
Stólbucit a nevadai sivatagban találták meg, Vegastól néhány kilométerre. Még életben volt, csak a feje tetejét csapták le. Sérüléseibe a kórházban belehalt. Így jár az, aki a skalpját kockáztatja a ruletten, és nem a vörösre fogad egy olyan helyen, ahol a falakat lakókocsi parkok képei és szögesdrót darabok díszítik, a krupiék tomahawk-kal gyüjtik be a zsetonokat, amelyek durva aranytallérokra hasonlítanak, a hostessek tüzes vizet és olcsó szerelmet kínálnak, a félkarú rablónál egy csöves esötáncot jár, a manager békepipából szívja a pejotot, s közben mokaszinokat árul, és a kidobók sárral összemázolt arcából kivilágló szemekböl csak annyit lehet kiolvasni: rózsaszín rohadékok, mind ugyanolyanok vagytok!

Új hajnal köszönt a világra!
Amerika, az igazi Amerika visszavág!
Boruljatok a földre!
Üdvözöljétek a Szeminol Világrendet!


Sci-fit valaki?
0114 NEM LEHETNÉNK EGYSZERÜEN CSAK BARÁTOK?

Percy Sparrowfart, kalózkapitány egy válaszfalnak csapódott, egész belseje megremegett, a szemei kikerekedtek. Rendesen meglepödött. Tátott szájjal bámulta a férfit, aki úgy söpört végig az emberein, mint Gábriel arkangyal morcosan, kávé elött.

A katona szétszórta a támadóit, majd a sóbálvánnyá dermedt Shatterhand elé ugrott, ott is rendet vágott a csövesek között, majd fedezéket keresett a nagydarab robotnak. Észrevett egy jókora ládát a raktér messzi szögletében. Intett a csillogó alaknak, hogy induljon, majd ö fedezi. Leütött két kalózt, majd megfordult, és azt látta, hogy Shatterhand még mindig mögötte áll, és görcsösen szorítja a fegyverét. A melák képtelen volt megmozdulni, megbénította a félelem. A katona leápolt még egy kalózt, és teljes erejével nekifeszült a robotnak. A csillogó fazon fémes csikorgással, lassan csúszott a láda felé. A katona többször megállt, hogy félresöpörje a kalózokat a robottól és felborítson egyet-kettöt, akik hozzá kerültek túl közel, végül belökte a vasdarabot a kiszemelt láda mögé, azután pedig széles vigyorral a száján ismét a haramiák felé fordult.

A kalózok kiáltozása betöltötte a rakteret. Néhányan folyamatosan a levegöben voltak, sokan mozdulatlanul feküdtek a padlón, vagy hangosan nyekeregve vonszolták magukat arrafelé, ahol úgy érezték biztonságban lehetnek.
Sparrowfart biztos volt benne, hogy az örült fazon csak egy ember. Mégis, mintha sebezhetetlen lett volna. A testét ugyan beborították a kések által okozott sérülések, az inge itt-ott megpörkölödött a sugárfegyverektöl, mégsem törödött semmivel. Csak aprított tovább.

Shatterhand a láda mögül figyelte az eseményeket. Ujjai úgy szorították a puskáját, hogy mély nyomokat hagytak a borításon. Ha szerves lett volna, biztosan leveri a víz. Borsószemnyi, piros szemegolyói minden ütésnél megremegtek, és nyakát még beljebb húzta. Az ö fejéböl senki nem lopja ki a chip-eket, nem uram!

Padastra nagyon jól szórakozott. Az ö cellája még zárva volt, de jobban is feküdt ez így neki. Nem volt kedve harcolni. Föleg nem egy lábon. A priccsen ült, a kitépett falábat a kezében szorongatta, és olykor ütéseket imitált vele. Hangosan felnevetett, amikor a katona falhoz csapott valakit, és ordenáré rikkantásokkal jelezte neki, ha hátulról veszély fenyegette. De úgy érezte, a figurának nincs igazán szüksége segítségre. Se az övére, se máséra.

Nemcsak, hogy boldogult, de élvezte a bunyót. Kövér cseppekben szakadt róla a veríték, de nem lassított, osztotta a pofonokat, a levegö szinte láthatóan kavargott körülötte.
Nagyon belelovallta magát.
Néhány pofont reccsenés követett.
Azután a káromkodást felváltották a borzalom sikolyai.
Az egyik kalóz a Padastra elött vibráló fényfüggönynek csapódott, majd a földre roskadt, és nem mozdult többé.
Shatterhand kinyújtotta a nyakát, megfeledkezett a fedezékröl, úgy figyelte az örültet. Egy kalóz a csillogó alak felé vetette magát, de a katona elkapta a lábát, megpördítette a levegöben, és behajította néhány hordó közé.
Padastra maga mellé, a priccsre helyezte a falábát, és a fényfüggönyhöz ugrált. Az elötte fekvö kalózt nézte. Olyan halott volt, amennyire csak halott lehetett. A bolond puszta kézzel csinálta ki.
Látta, ahogy a kalózkapitány újra támadásba lendül, majd egy válldobás után, háton végigszánkázik a raktéren, és a falnak csapódik.
A katona szórta a maflásokat, a kalózok potyogtak körülötte. Már mindegyiküket padlóra küldte legalább egyszer, szétszórta a fegyvereiket, szerencsétlenek úgy tántorogtak vissza a vihar szemébe, mint birkák a vágóhídra, mintha kötelezö lenne.
Aztán elterültek újra.
És egyre kevesebben álltak lábra.
A katona elkapta az egyik kalóz lendülö karját, és egyszerüen visszahajlította a könyökét.
A reccsenésre Padastra összeráncolta a szemöldökét.
Az iszonytató sikoly megdermesztette a katonát.
Eleresztette a szükölö kalózt, és a kezeire nézett.
Vér.
A kalózok továbbra is zarándoki eltökéltséggel kullogtak felé, újabb könyökösökért, térdesekért.
Shatterhand kezében lógott a szónikus karabély, most már teljesen felegyenesedett, úgy figyelte az eseményeket és a foglyát.
Padastra meg akart támaszkodni a fényfüggönyön, meg akarta markolni, mint a rácsokat, de az megrázta, úgyhogy hangosan felszisszent, és egyensúlyozott egy lábon tovább.

A katona csendben nézte a két kezét.
A kalózok zavarodottan álltak körülötte. Nem értették, hogy miért késik a tockos.
Egyikük méregette egy darabig a férfit, félredöntött fejjel, mint a kutya, azután egy jókora nyaklevest helyezett el rajta. A katona nem reagált.
Egy másik kalóz a gyomrába öklözött. A katona összerándult, és kissé lehajolt, de továbbra is a kezeit nézte.
Valaki seggberúgta. Semmi hatás.
Egy perc néma szünet.
Azután mind, akik még képesek voltak a mozgásra, rávetették magukat.
Záporoztak az ütések, puffogtak az öklösök, csattantak a pofontosok. A kalózok idöközben zombi mormolássá átalakult harci kiáltása visszatért. Nyeregben érezték magukat.
Mindenki ütötte a katonát.
Az lassan a térdére ereszkedett.
Végig a kezeit nézte.
Akkor is, amikor tarkón találta egy sugárvetö agya. Elöredölt, és a csöcselék rugdosni kezdte.

Ekkor szólta el magát Shatterhand szónikus karabélya. Több kalóznak szétszakadt a dobbhártyája, vérzö füllel hullottak a padlóra. A többiek a fülükre szorított kézzel hátráltak a raktér távolabbi sarka felé. A csillogó alak méltóságteljesen lépegetett a földön remegö kalózok között, fegyverét a maradékra szegezte. Megállt a katona mozdulatlan teste mellett. Padastra ekkor tért magához. A cella padlóján feküdt, teljesen kiütötte a hangrobbanás. Felült, éppen látta, ahogy Shatterhand letérdel a katona mellé, miközben fegyverét még mindig a kalózokra tarja, és egyik kezét a férfi hóna alá csúsztatja, felemeli, lábra állítja.
Néma csend volt a raktérben.
A kalózok nem mozdultak.
Shatterhand, egyik karján a fegyverrel, a másikon a féleszméletlen katonával a cellák irányába hátrált. Megállapodott Padastra börtöne elött. A katona hóna alatt bepötyögött egy gyors számkombinációt a zárpanelba, és hátrébb lépett. A fényfüggöny hangos zizzenéssel eloszlott.
-Gyerünk, öreg, szükség lehet rád-mondta a csillogó alak a papnak.
Padastra feltápászkodott, fogta a falábát, és elhagyta a cellát.

Egy robot, egy a mozgásban erösen korlátolt koldus és egy zombi.
Maroknyi eltángált, megtépett, összegyürt kalóz és a kapitányuk.
Farkasszemet néztek.

Ekkor rázta meg a hajót az elsö robbanás. Mind összerezzentek. Világos volt, hogy a találat nem Shatterhand kompját érte, hanem a kalózhajót. Sparrowfart idegesen nézelödött a burkolaton vágott lék felé, de nem akarta levenni a szemét az ellenségröl. A következö találat fellökött néhány rossz börben lévö kalózt és a szentségelö Padastrát.
Sparrowfart fürkészö pillantást vetett a robotra.

-Azt hiszem, megtámadtak minket-mondta.
-Csak titeket-válaszolt Shatterhand.
-Megcsáklyáztunk. Ti is veszélyben vagytok.

A robot nem válaszolt. A karján a katona felnyögött, és egyik kezével a halántékát kezdte el dörzsölni.

-Nem akarod, hogy a barátodnak baja essen, nem igaz?-kérdezte Sparrowfart.
-Nem a barátom-mondta Shatterhand.
-A francba, ember, mind meghalunk, ha nem teszünk valamit!
-Sebezhetetlen vagyok.
-De én nem, a kurva életbe! És a barátaid sem azok!
-Nem a barátaim.
-Persze, persze, ezen már túl vagyunk! Akkor nem lehetnénk mi ketten barátok? Csak egyszerüen legyünk barátok, jó? Ments meg engem, rendben?
-Megpróbáltátok kilopni a chip-eket a fejemböl.

A harmadik találat nyomán a komp létfenntartó rendszere figyelmeztetö szirénázással töltötte meg a rakteret. Egy nöi robothang közölte, hogy fogy a levegö, és a burkolaton több apró sérülés keletkezett.

-Milyen chip-ekröl beszélsz?-próbálta túlkiabálni a szirénázást Sparrowfart.
-Nagyon jól tudod, miröl beszélek!
-Nem tudok semmit, ember! Kérlek! Nagyon kérlek, lépjünk le innen, oké? Ez a taliga mindjárt szétesik alattunk! Az én hajóm erösebb! Gyertek velünk ti is!
-A ti hajótokat lövik! Ha átszállunk ugyanolyan célpontokká válunk! Üldöznének minket!
-Ha elszakadunk a komptól, mindegy, hogy önként, vagy a lövések okán, a vákuum kiszippant mindannyiótokat az ürbe! Meglékeltük a hajót, emlékszel?

A negyedik robbanás nyomán tüzbe borult a mennyezet. Shatterhand és Padastra aggódó tekintettel néztek föl a lángokra. A katona féleszméletén motyogott valamit. Sparrowfart pedig mosolygott, és mellkasa elött összefonta a karjait.

-Na, még mindig rossz ötletnek tartod, hogy átszállj egy kalózhajóra?-kérdezte a robottól.
-Én kurvára nem-mondta Padastra, odapattogott az egyik közelben álló kalózhoz, és a vállára támaszkodott. Az lelökte a kezét, és Padastra nagyot takart a padlón.
-Neked nem szólt az ajánlat, vénember!-mondta Sparrowfart.
-Vagy mindannyian megyünk, vagy senki-mondta Shatterhand, és kibiztosította a szónikus karabélyt.
-Ez a beszéd!-kiáltotta Sparrowfart. -Lépjünk le innen! Hozzátok a nyomorékot!

Meg sem várta, amíg a robot leengedi a fegyvert, hátat fordított neki, és máris a burkolaton vágott léknél termett, könnyed szökkenéssel eltünt a lyukban. Két kalóz Padastra hóna alá nyúlt, és vonszolták a kapitányuk után. A többi koszos szintén szedte a lábát, a sort Shatterhand zárta, karján a katonával.

Zam a kabin ajtaján dörömbölt, Leeskaa pedig a priccsröl nézte a barátját. A fiú üvöltött, toporzékolt. Rángatta a kilincset, öklével ütötte az ajtót, néha bele-belerúgott. Amikor pedig semmi visszajelzést nem kapott, homlokát a hideg fémnek támasztotta. Csak néhány másodpercig maradt így, azután a lány felé fordult. Arca rángott az idegtöl. Elkerekedett szemei majd elnyelték Leeskaa-t. A fiú zihált. Túlzihálta az odakintröl beszürödö zajokat, csak néhány robbanás bizonyult hangosabbnak. Szája sírásra görbült, de nem könnyezett, nem bömbölt, pedig úgy nézett ki, mint akire ráférne. Csak nézte a lányt. Az pedig rámosolygott. Egy újabb találat a falhoz tántorította Zamot, de ö továbbra sem vette le a szemét a nöröl. Leeskaa ujja hivogató mozdulataival a priccshez csalogatta a srácot, megragadta az ingjét, a priccsre penderítette a nevetségesen könnyü alakot, és maga alá gyürte. Zam szemeiböl még akkor is a félelem csillogott a lányra, amikor az megcsókolta.

Anara, flottaparancsnok felhúzott szemöldökkel nézett a szélesen vigyorgó Seeka századosra.
-Megtudhatnám, min mosolyog?-kérdezte a nö.
-Megérkezett az erösítés-mondta Seeka, és elégedetten bólogatott.
-Meg.
-Meg bizony.
-Igen. Megmondaná végre, hogy mit talál ezen ennyire mulatságosnak?
-Csak jó kedvem lett, parancsnok.
-Miért?
-Nemsokára hazamegyünk.
-Mert megérkezett az erösítés?
-Azért.
-Nem megyünk sehová.
-Hogyan?
-A parancsaink egyértelmüek. Elfoglalni az Anta Auriga negyedik holdját. És azután a többit. Amíg az egész rendszer a miénk nem lesz.
-Arra legyen gondja az új fiúknak!
-Mi is maradunk.
-Micsoda? Miután kicsináltak minket?
-Százados, uralkodjon magán!
-Miután kicsináltak, és kiröhögtek? Lehugyozták a sírunkat? Harcolni nem tudunk, se hazamenni! És még mindig nem elég? Mióta szaglásznak minket ezek a rohadt dögevök, odakint? Csak itt lebegünk, és várunk. A kurva nagy csendben! És ök is várnak. Hogy lankadjon a figyelmünk, és akkor lecsapnak. Rohadt keselyük! Tudja, mióta nem aludtam rendesen? Én sem! Mindezen idö a világegyetem segge lyukán! És nem megyünk haza?
-Parancsaink vannak, százados. És vigyázzon a nyelvére!

Sparrowfart kapitány Liu nevü bárkája csörömpölve, sisteregve próbált megpattanni a körülötte rajzó vadászok elöl.



folytatom


Addig is, ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok.

13