gondfoci klasszak

Ave, tévéország!

sanyika vagyok és ez a gondfoci.
Ezen a hétvégén a Filmmúzeum valamiféle Monty Python maratont tartott, én meg végigzúztam az egészet. Miért ne? Vagyok akkora lúzer.

Ezt a bevezetöt pénteken írom. Még lelkes vagyok. Az elmém ép. Úgy érzem, be tudok fogadni 40 órányi angol humort. Más is megtette már, nem? Nem? Akkor világrekordot döntök. Arra gondolok, hogy vételeznem kéne valami piát, és kizárni a családot a házból. Bár mutter maradhat, hogy tudjon adni kaját. Meg a kutyát is meg kell etetni valakinek. Különben megeszi a tévét. Nem akarom azt mondani, hogy dagadt, de egyszer a szönyegre piszkított, én meg tudtam, anyám agyvérzést kapna, úgyhogy az egészet belapátoltam a szekrénybe. Hát nem gyengén izzadtam le. Olyan volt, mint a Mount Everest. A szomszédban lakó törpe fickó meg is próbálta megmászni, és kitüzni rá a zászlóját. Öt is belapátoltam a szekrénybe.
Jegyzet: a kutya kinnmarad.
Bili bekészítve. Fogmosás, zuhany, fürdés kilöve, ezekre nem lesz idö.
A telefonokat kihúztam, kikapcsoltam, az üzenetrögzítöre rámondtam: Megnyertem a Lottó ötöst, ne hívj soha többet!

Már alig várom, hogy rendesen felfekvésem legyen a mozgáshiánytól! Ágyon, fotelban, pamlagon. Kíváncsi vagyok, hogy a végtagjaim kezdenek-e el elöbb elgémberedni, vagy a nyálam csöppen el hamarabb. Öntörvényüen. Megállíthatatlanul. És hogy ellepnek-e a legyek?

Tarts velem, hogy együtt kiderítsük, a maraton végére csak megörülök, vagy egyszerüen még igénytelenebbé válok, esetleg meghalok! Micsoda vágta lesz! Azt hiszem hétföre szabadnapot kell kivennem. Ha meg beutalnak valami szanatóriumba, akkor úgyis mindegy. Miért is ne?


Na gyorsan. Még mielött.
EGY TÉNY, AMITÖL MAJD OKOSABBNAK TÜNSZ
Graham Chapman masszív alkoholista volt. A Gyalog Galopp forgatása alatt, az idöleges megvonástól delirium tremens-be esett, és folyamatosan elbénázta a szövegét.
És máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelött.


Én ellentétben.
PIACSEKKER
68 napja nem ittam szeszet.
Igen, én alkohol nélkül is rosszul tudom érezni magam!
De vajon meddig bírom még?
Mikor kezdek remegni a pia után?
Mikor mennek agyamra az elvonási tünetek, és kezdek örjöngeni?

Érezd a drámát!


OKÉ, MEHET!

FILMMÚZEUM-MONTY PYTHON MARATON,
2007. FEBRUÁR. 24.
ÉLÖBEN, SZÍNESBEN.
sanyikával.

-Galla elsö felkonfja, és már bele akarok verni a pofájába. Pedig régen kedveltem. Persze régen jó ötletnek tartottam megenni, amit kitúrtok az orromból.
-Artúr "Két fészer" Jackson? Engem "Kétezer nö" sanyikának hívnak. Várjunk csak! Nem, nem is hívnak úgy.
-Ha kíváncsi vagy rám, figyeld ki a házassági tanácsadót, aki elcsábítja a feleséget, a fazon orra elött, az elég közel jár a valósághoz. Legalábbis valamikor szerettem elszedni mások nöit. Persze, akkor még nem a pénzre meg a kocsira mentek rá a csajok. Elég volt egy kevés fü. Vagy egy hambi.
-Carol Cleveland. Emlékszem, egyszer én is találkoztam egy ilyen tökéletes kancával. Tagbaszakadt, de az izomzat legalább egyenletesen van elosztva a testén. Ha akart volna, bármelyik percben megöl, a puszta kezével. De ö belém szeretett. És bennem is megmozdult valami. Olyan szöke volt, hogy alig vártam, hogy hazudhassak neki. És én hazudtam, igen, uram, hazudtam, ahogy még soha azelött.
-Elfogyott az elsö zacskó pisztácia.
-Rágcsálással vádolják a képviselöt! Ha! Semmit sem tudnak a haveromról, aki mindenkit megharap, amióta háromszázezerért megcsináltatta a fogsorát. PORCELÁN TERROR!
-Miközben írom ezeket a bejegyzéseket, rögzítem a részeket is, és tudjátok, mit? Máris elbalfaszoskodtam, és letöröltem a második részt! Haha. Ugyanúgy, mint a kibaszott 24-nél! Ott is már a második részt eltürhösködtem!
-Nem érdekel? Na, jó, de ha este egy sötét sikátorban megtámad egy vérszomjas alak egy marék szederrel, ne rohanjatok hozzám sírva!
-John Cleese egy igazi náci, nemcsak szerepet játszik. A menedzserképzö tanfolyam jelenet után nem csodálom, hogy Chapman az alkoholba menekült. Öt! Négy! Három! Kettö! Egy! Zéró! Goooooodnight-di-ding-di-ding-ding-ding!
-A szöke bige visszatér! Ö valami olyasmi, mint Nagy Natália, a Lart pour lart-ból, aki maga sem tudja, és valljuk be, érthetetlen is, hogyan keveredett a félnótások közé, és akit mellesleg annak idején szintén szívesen seggbe, izé, megismertem volna.
-Az elsö hosszabb, összefüggö történet, huszonakárhány perc, egy sci-fi, amiben mindenkit skóttá változtatnak az ürbéli pudingok.
-Most már tudom, hogy mi történt a testépítö ismeröseimmel! Buddhistákká változtatták öket a pudingok! A múltkor is az egyik krisnás kéregetönek mintha szteroid morzsákat láttam volna a szája szélén!
-Mindenesetre a másik sci-fi-jük, a Mr. Neutron jobb sztori. Még az is jönni fog.
-Carol Cleveland. Vajon pornózott valamikor? És ismerték már akkor a borotvát?
-Papagáj jelenet. Galla felkonfja szerint a hülye járások minisztériumával és a favágó dallal együtt, ez az egyik sláger. Éppen ezért:

MEGSZAKÍTJUK ADÁSUNKAT
GALLA MIKLÓS TELEFONINTERJÚ
KICSÖNG
-Halló.
-Jó napot kívánok, sanyika vagyok!
-Mit akar?
-Nézi?
-Igen. Mit akar?
-Exklúzív interjút.
-Csak ha siet.
-Melyik a kedvenc jelenete?
-A papagáj jelenet.
-Ön homoszexuális?
-Mi van?
-Azt a jelenetet úgy fordította le, hogy a végén a két férfi elmegy szobára.
-És?
-Fel akar jönni a kéglimbe?
-Ugyan már!
-Megfogta a seggem!
-Nem!!
-De akarta!
ITT RAKTA LE.

OKÉ, MEHET TOVÁBB!
FILMMÚZEUM-MONTY PYTHON MARATON,
2007. FEBRUÁR. 24.
ÉLÖBEN, SZÍNESBEN.
sanyikával.

-Brian Egyenlítö színre lép: A feleségem, Audrey kicsit büdös, de arany szíve van. Ki a csaj? De jó dudáid vannak, adj egy smacit! Kuss, te hülye szuka, csak mókáztam! Mondtam már, hogy ne egyél babot, te cafka! Csak három doboz kell! Kuss te ringyó! De szellemes volt! Hol a ginem? Na, mi van buzikám? De göröngyös ez a szék! Ja, a macskára ültem!
-Brian Egyenlítö egy kis otthonosságot csempészett a sivár tévézésbe. Érzem, itthon vagyok. Köszönöm, Brian.
-Popcorn. 4 liter ice tea.
-A szünetben gyors kutya- és vécédögönyözés, aka szardagasztás.
-Egy arc át akarja ugrani a 42 km széles La Manche csatornát. A srác rekordja papíron 3 és fél, nem papíron 4 méter. Igen reménytelennek tünik.
-Persze, ha tudna szerezni egy kapszulát egy nagydarab szerecsentöl, hogy meglássa a ’való világot’, simán átugorhatná.
-Ezért rendesen meg kéne dolgoznia. A térdén.
-Az is lehet, hogy leszúrná Morfeuszt egy keresztes zászlóval, és elindulna felszabadítani Jeruzsálemet. Angolokról beszélünk, ember!
-Hölgyeim és uraim, a történelem világa bemutatja a pearl harbor-i csata rekonstruálását a Batley-i Városi Nöegylet elöadásában! Jobbra klikkelj a Pearl Harbor feliratra! Ha explorerezel, jó vagy, ha firefox-ozol le kell töltened a témát. 3 mega és egy kevés. Megéri.
-Connie Booth, a Waczak szállóból a szobalány! Ezek szerint Cleese-zel tartott, amikor otthagyta a társulatot. Csak nem dugta a jó öreg Johnny? Mérget vehetsz rá, mert házasok voltak. De lehet, hogy csak ütötte.
-Kezd kikészíteni. A tizennegyedik résznél tartok. Lezúz. Hányok az összes mély, magas, hadart, lassú, akármilyen beszédtöl. A hülye járások minisztériuma javít valamit a helyzeten, de a lábam kezd elzsibbadni. Csak úgy magától. Ez biztos jó jel. Kerekezek egy keveset a szobabiciklimen. Kicsit jobb.
-Ki kell mennem vécére, de amíg nem indítom el a következö rész felvételét, nem mehetek sehová. És nem, nem pisilnem kell.
-Csak egy perc, csak egy perc, kérlek, kérlek
-Remek, most tehetem tisztába magam.
-A fegyvereim: elrettentés, meglepetés, könyörtelenség, fanatikus hüség a pápához és a szép vörös ruhákhoz. Ja, nem, ezek a spanyol inkvizíció fegyverei. Akkor mik az én fegyvereim? A sárm? Nem. A pia? Az is kiesett. A bölcsesség? Á, nem. Mik az én fegyvereim??
- Activityznek a tárgyaláson. Az jut eszembe, hogy mi mindig imádtunk csalni mindenféle társasjátékban, tudod, gyözz, ha tudsz, veszíts, ha muszáj, de mindenképpen csalj, az activityben rendszeresen megsúgtuk a párunknak, hogy mi van, és akkor a haverom lerajzolt egy csörös halat, a párja  méregette egy másodpercig, aztán azt mondta: ez nem lehet más, csak egy oroszlánfóka.
-A dejavu-t tárgyalják, és most már össze akarom törni a tévét.
-Utálom a párnákat. A kicsiket, a nagyokat, a puhákat, a keményeket, a selymeseket, a durvákat, a csúszósakat, a szúrósakat, a virágmintásakat, a fehéreket, a félpárnákat, a fejpárnákat, a kis tollpárnákat, a nagy tollpárnákat. Gondoltam szólok.
-Végre egy jó rész, zsarolás vonal, mennyit fizet, hogy ne áruljuk el az országos tévében, ki a szeretöje?, a faszi, aki nem ér semmihez, mégis minden összedöl körülötte, és mindenki meghal. És hát mi kellhet több, hogy jó kedvre derítse sanyikát, mint egy retardált bokszoló és egy iskoláslány nagyon fizikális mérközése? Egy kevés pénz? Igen, az jó lenne.
-Néha kicsit már szunyókálok.
-Mára az utolsó epizód! Az öreglány megnyeri a fejbevágást, de vajon ragaszkodik hozzá? Vagy inkább szemen szúrjam? Egy torokütés? Ebben a sorrendben jöhet, öcsém, csak most már legyen vége, hadd feküdjek le, hadd ne kelljen soha többé feliratokat olvasnom, hadd ne kelljen soha több cambridge-i angolt hallgatnom, hadd ne kelljen több hatvanas évekbeli frizurát bámulnom, hadd ne kelljen megfejtenem több animációs rébuszt és lefordíthatatlan szóviccet, hadd ne kelljen elviselnem több dejavu poént, hadd ne kelljen meghallgatnom egy újabb Galla konferálást, hadd ne kelljen többé ásítanom, akárhányszor félbeszakítanak egy jelenetet, hadd ne kelljen!
-Majd holnap.

Persze, olyan isten nincs, hogy azt is ÉLÖben közvetítsem. Már forog a videó, majd arról, majd ha lesz kedvem. Jövö héten valószínüleg befejezem a nagy kalandot. Hogy többet gondolni se kelljen rá. Azt terveztem, most, hogy már megvan az összes rész, kivéve a másodikat, persze, mindegyikröl írok valami összefoglalót, értékelöt, ami nagyon mai ötlet, így majd negyven évvel a bemutatásuk után, de miután végigküzdöttem az elsö huszonegyet, kezdek megrendülni, lehet, hogy az egész projektet ejtem. A maraton befejezése tehát jövö héten, szponzor a FF gomb a táviránytón. Találkozunk!


Na gyorsba.
EGY TÉNY, AMITÖL MAJD OKOSABBNAK TÜNSZ
Terry Gilliam törte az angolt. Az anyanyelvét. És füvezett.
És máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelött.


TÓBIÁS
Ernö magában beszél. Csak ül a tévével szemben, és beszél, beszél, de nem, nem a tévének, csak úgy, el a levegöbe, csak hallani akarja a saját hangját, ahogy kimondja a nagy Igazságot, ám a mondatok néha elhalkulnak, a gondolat néha megbicsaklik, Ernö erölevest szürcsöl pihenö gyanánt.
A volánnál ülö nö magában beszél. Tudja, hogy mások, a kocsin kívül lévök azt hihetik, hogy ki van hangosítva a telefonja, és ez jó érzéssel tölti el, mármint elöször is az, hogy megtéveszti öket, aztán az, hogy nem nézik hülyének, öt senki ne nézze hülyének, aki gyalog jár.
A Madárijesztö magában beszél. Egy koldus, akit így neveztek el, mert naphosszat csak álldogál a Nyugati Pú elött, és a szelíd, emberhez szokott, szinte már házias madarak körbe repkedik, meg körbe kakálják, mint egy tárgyat, ö pedig nem mozdul, ahogy a tárgyak nem mozdulnak, csak néha beszél egy kicsit. Semmiségekröl, senkinek.
Lili magában beszél. Olyan, olyan hülye, miért kellett annyira féltékenynek lennie, mi van, ha Balu tényleg ártatlan az ügyben, most már cseszheti az egészet, vagy talán mégsem, talán még rendbe hozható, talán ha egy kicsit többet engedne, ha legközelebb találkoznak, jól van, ezt fogja tenni, mehet popóba!
Az utcaseprö magában beszél. A körülötte zsibongók azt hiszik énekel, mert nem hallják a szavakat, csak a dallamokat, a hajlításokat, kicsit eltúlozva néha, pedig nem dal, nem ének, csak hosszú-hosszú monológ, nem baj, hogy nem értik, mert idönként ö sem érti, idönként csak szavak, egyik a másik után, nem direkt, de nem bánja.
A dagadt, szemüveges, öltönyös magában beszél. Izzad, ahogy végigrohan a sok-sok lépcsön, lefelé süvít, félö, hogy megbotlik, és akkor nagy gurulás lesz a dologból, hát ezért a rohadt fogyókúra, mi, ezért a diéták, a szörtelenítés, öt nem zavarta a ször a hátán, csakis a cafka miatt az egész, és akkor az meg a legjobb barátjával, különben is, milyen barát az ilyen, ráröppen más feleségére? És lányára? Lányaira?
A katona magában beszél. Az örtoronyban ül, sürün kapkodja a tekintetét, egyik nyitott ablakról a másikra, legszívesebben bezárná öket, de a meleg így is épp, hogy elviselhetö. Fél, retteg a lódarazsaktól, múlt héten csíptek meg egy örszemet, aki jelezte az örszobának a balesetet, mire onnan a kalcium injekció felért a toronyhoz, már vége volt, megfulladt, tudták, hogy allergiás, tudták, hogyan segíthetnek, csak épp nem sikerült, a katona átkozódik, börén érzi az apró lábakat.
A zenész magában beszél. Sírdogál, nem éppen belevaló rock fenegyerekre emlékeztetö módon, ölelgeti a gitárját, a húrok néha véletlenül megcsendülnek, mintha ök is siratnák az elpazarolt éveket, mintha utólag bölcsen ök is elismernék, hogy tehetségtelen ember szolgálatába álltak, nem adatott meg nekik, hogy eredeti dallamokat játszanak, miért találtak ki mindent öelöttük mások?
Az író magában beszél. Egyszerre Terry, az egyszerü farmer egyszerü lánya és Bob, a félkegyelmü felügyelö, akinek több van a füle mögött, mint az elhagyatott Dél magányos rancho-ja összes lakójának együttvéve, és újabb gaztettre készül, és az író azt akarja, hogy Bob meggyalázza a lányt, és megússza az ügyet, de Terrynek, aki a legunszimpatikusabb figura, akit az író valaha kitalált, természetesen gyöznie kell, a Terry félék csak az igazi életben veszítik el az ilyen összetüzéseket.

Tóbiás magában beszél. A homályos szoba csendes, a tévé, a rádió, az egyéb zajforrások pihennek, csak a suttogás hallatszik, ahogy a médiavilág meghódító terveit szövögeti, köröz a szobában, néha az állát vakargatja, a ritkás kecskeszakállt huzogatja, papucsa talpa alatt puhán puffog a szönyeg, néha nagy karlejtésekkel vázolja a plánumot, egy pillanatra eltölti az eufória, forrón ömlik végig rajta, hüha, kicsit elkalandozik, a szoba egyszer egy pillanatra visszaveri a pusmogást, de kizárja, nem törödik vele, csak beszél tovább. Újabb körök, újabb monológok.

A gondolatok hirtelen csavarodnak ki. A  körözö karok lehanyatlanak. Az arc kisimul. A pulzus lassul. A gyöngyök a homlokról lassan, de nyom nélkül tünnek el. Addig csend van. Azután ismét elkezdödik a suttogás.

Most egy lányra gondol, újabb köröket ró a szobában, hozzá beszél, öt vonja kérdöre, vele viccel, és kacarászik, maga elé képzeli a jelenetet, a szemeket, az arcot, a mosolyt, a hangot, és elégedett, és akkor megérinti az a különös érzés, nem tudja, mi lehet, csak idegen természetét érzi, felgyorsul a légzése, hegyezi a fülét, meresztgeti a szemeit, és hirtelen, túl hirtelen megperdül a tengelye körül, és meglátja azt az alakot.

Ott áll a sarokban, összehúzza magát, amúgy is vézna teste így majdnem elférne egy partvisnyél mögött. Szemét lesüti, álla a mellkasába fúródik. Tóbiás csak a tüskére vágott, fekete hajat látja, és nem biztos benne, hogy bele akar veszni a másik tekintetébe. Az apró alak talpig feketében áll ott, egy túlságosan bö öltönyt visel, a nadrágot egyik kezével tartja magán, a zakó ujjai pedig jócskán a kézfejére lógnak. Nem néz a fiú szemébe, meg sem szólal, csak cipöje orrával buzerálja a szönyeget. Tóbiás szédül, és nagyon szeretne felébredni. Déa lassan emeli fel a tekintetét, továbbra sem szól, de az égszín kék szemek bünbánóan a fiú tekintetébe fúródnak, és Tóbiás határozottan érzi a rezdüléseket, valami telepatikus humbug, gondolja, és élö hangot akar hallani a fejében, vagy legalább feliratokat a bizsergések alá, de egyiket sem kapja meg, egyszerüen csak tudja, hogy mi van.

Ezért sem lepödik meg, amikor ott találja magát egy idegen ház nappalijának egy eldugott sarkában, egy nagy, dohos szagú fotel mögött. Fekete öltöny van rajta, szúrja, viszket, de nem mozdulhat, nehogy a szobában sétálgató nö észrevegye. Nem, a nö nem is sétál. Szinte rohan. A tágas hall egyik végéböl a másikba. Idegesen túr bele a hajába. Aztán elkezd magában suttogni. Tóbiás pedig hallgatja.


Nem voltál eléggé résen!
Vigyáztam, apa! Csak nagyon furcsa dolgokat beszélt. Azt hiszem, túlságosan belemerültem.
Megfeledkeztél a szabályról! És elloptad Rufus öltönyét.
Rock-ét loptam el. És nem gondoltam volna, hogy a fiú megérzi, ha ott vagyok.
Néha megérzik. És te fiatal vagy, nincs olyan kifejlett álcád.
De majd egyszer lesz?
Majd egyszer igen.
Már nagyon várom.
Türelem. Szép erény.
Gondolod, hogy Tóbiás jól fogja érezni magát nálunk?
Az emberek nehezen alkalmazkodnak. Majd elválik.
Nem szeretném, ha szomorú lenne. Miattam került ide.
A Hallgatózók sajnos általában szomorúak.
Miért?
Nagyon sok titkot cipelnek magukkal. Az emberek minden titkát. A félelmeiket. A szorongásaikat. A bánatukat. A kétségeiket. A bizonytalanságukat. Tehetetlenségüket. Dühüket, haragjukat. A gyülöletüket. A reményeiket, a hazugságaikat, a vallomásaikat. A gyávaságot. Nehéz ez a teher, kislányom.
Értem. Azért remélem, minden okés lesz.
Hát persze, hogy okés lesz. Menj játszani, de ne csinálj semmi zürt!
Rendben, apa!



folytatom

Addig is, ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok.

12