gondfoci klasszak

Helló, hosszútávfutó, sportmegszállott barátaim!

Javasolnék harminc fekvötámaszt.

FIZIKAI ÁLLAPOTFELMÉRÉS
Beragasztok ide egy-két dolgot, amit a neten találtam erröl a baromságról.
1. A testi-fizikai állapot felmérését a katonai felsöoktatási intézmények az ismeretszint felmérés alkalmával végzik. A felmérés összetevöi: 3200 m futás, maximum 15:30 perc, felülés hanyattfekvésböl: minimum 52 db fekvötámaszban karhajlítás-nyújtás minimum 40 db. A végrehajtás ideje 2 perc.
2. A testi-fizikai állapotfelmérés minösítése alkalmas, vagy alkalmatlan lehet.
3. Ja, és a szolgszab faszom tudja hányadik paragrafusának a tökömet kérdezd, melyik bekezdése szerint: a katonának folyamatosan fejlesztenie kell a fizikumát, bár valószínü, hogy sokkal bonyolultabban van megfogalmazva, állóképesség, mittudomén.
Ennyit elég is tudni.


SPORTOLÁSAIM TÖRTÉNETE
Reggel esö, elöször csak szemereg, áztat sunyin, laposan, azután kezd bele igazán a mókába, a cseppjei kiverik a szemed, gyorsan, lehajtott fejjel, ki-kikukkantva szaporázom a gyengélkedöig, ott kérdezik, mit akarok, mondom, hogy az a sport izé, vagy mi, méri a csaj a vérnyomást, van panaszom?, nincs, minden a legnagyobb rendben, az életem vágányon, ö meg csak pumpál, ereszt, pumpál, a szem elkerekedik a szemüveg mögött, a redök megjelennek a falat homlokon, mindig magas, közlöm, mire nem akar engedni, nem vagyok terhelhetö, én füzöm, mondom, hogy mindenképp ott akarok lenni, tehát hazudik valamit a kis könyvébe, én pedig már a szobámban iszom a Bombát, majd az segit, a sok hónapos sör-pizza-cigi edzésterv ma tetözik, miközben iszom, érzem, hogy a szivem még durvábban nyomja a vért az agyamba, csak ez hiányzik a sikerhez, micsoda harcos, mekkora hös, elvégre a hivatásommal játszom, a szánalmas megélhetésemmel, nincs, amit meg ne tennék a megtartásáért, legjobb példa a Bomba, a következö kép a tornateremben, vagy sportobjektum, ha már trendi akarok lenni, ott van az a suttyó, akit mindenki Totyának nevez, és mindenki utál, a rohadt nagy fejével, ami olyan üres, hogy a kongást a fejem lüktetésén keresztül is meghallom, többszörös középsikfutó bajnok, vagy mi a faszom, agyal sokat, majd bejelenti, hogy másfél óra múlva kezdödik a banzáj, én meg a lelátó padján fekszem, a pulcsi a fejem alatt, valami tornázó pinát nézek, megkivánom az esetlen fekete rövidnadrágjában, ami jó, mert legalább egy kevés vér az alsó régiókba vándorol, le a fejböl, és nemsokára ismét fel tudok ülni a padon, remek, már semmi kedvem az egészhez, csak valami ital pörgethetne fel, jó alkoholos, valami egzotikus nevü, gagyiság koktél, az kéne, csakhogy úgy nehéz lefutni a háromezerkettöt, ha egyik kezedben karcsú koktélpohár, a másikban cigi, végignézek a társaimon, akik esküdöznek, hogy ez nekik igy nem fog menni, meg úgy nem fog menni, és bemesélem magamnak, hogy a mindentudó fia vagyok, mert én tudom, hogy mindnyájuknak sikerülni fog, csak nekem nem, várakozom tovább, és nagy sokára elkezdjük, Totya okoskodik, bemutatja, hogyan kell szabályosan végrehajtani a gyakorlatokat, ekkor szánom rá magam, hogy bemelegitek, egy-két könyökhúzás, és kész vagyok, nekifekszem, ötven fekvötámaszra vagyok hitelesitve, ha minden oké, de már rég nem az, úgyhogy lenyomok negyvenet, szünet, még kettö, még egy, aztán elterülök, mint egy elbaszott kecskebéka, arccal tompitok a gumin, csak a felfelé forditott tenyeremet látom, azt mondom, bassza meg, de senki nem röhög, mert nincs érzékük a kabaréhoz, nem olyan társaság, következik a felülés, harmincat szeretnék, de félek, nem lesz siker, ami már igazán hidegen hagy, szerintem az agyamban tomboló vér miatt veszitem el az érdeklödést szép folyamatosan, a tizenhetedik felülésnél lefejelem a hülyegyereket, aki a bokámat tartja, olyan gyökér módon, hogy lábbal nem tudok dolgozni, a hasizmokat meg hagyjad már, szóval lefejelem, visszazuhanok a szönyegre, még egyet húzok, röhögve, szeretnék vérezni, de még ez sem jön össze, odébbgördülök, nem csinálom, miért adom fel, kérdezik, de válaszra sem méltatok senkit, jöhet a futás, az a kedvenc számom, nyolc kör a focipálya körül, legjobb formámban is csak kettöre szoktam ragadtatni magam, a nap kisütött, ami jó, mert közeleg a dél, a reggeli esö miatt a páratartalom egyenesen a hónaljamra csapódik, már csak szédelgek össze-vissza, nekikezdek, semmi bemelegités, semmi erönlét, semmi tehetség, úgy tervezem, a második körben kiállok, de elözö nap egy csaj csak a harmadiknál ájult el, nála meg csak nagyobb kan vagyok, úgyhogy belehúzok, zihálok istentelenül, majd a negyedikbe is beleharapok, legyen meg a fele, akkor már oké, azután beleszarok, és már nem állok meg, csak amikor az egésznek vége, nyolc kör, amiböl kábé kettöt sétáltam, de mozogtam, közdöttem, micsoda harcos, mekkora hös, közlik az idömet, de nem figyelek, ledobom a rajtszámot, és elmegyek pisálni, nem várom meg az eredményhirdetést, átvágok a focipályán, és lüktetö fejjel felzúzok a szobámba, aminek nem találom a kulcsát, állok az ajtó elött az összevérezett sarkú dorkómban, és már majdnem kétségbeesek.
A vesztes ütközeteket is meg kell vivni.


EGY TÉNY, AMITÖL MAJD OKOSABBNAK ÉS SOKKAL KIGYÚRTABBNAK LÁTSZOL
Amerikában a fôiskolai sportolók körében 20-25 hirtelen szívhalálról számolnak be évente.

Látod, máris okosabb és EDZETTEBB vagy, mint három másodperccel ezelött.


NEM HITTÉTEK EL A PUHOS, OUTOFSHAPE GYEREKNEK, PEDIG:
Én kényszerítettem térdre a Dunát. Tudod, amikor ki akart önteni. Én mondtam nektek, de nem hittétek. Beégtetek, mert a mai szent, sanyika napon, kicsámpáztam egy elég nagy vállapos ember elé, és átvettem töle kettö, mondom KETTÖ medaliont, egyet az árvízvédelmi tevékenység elismerésére, bazi nagy vaskereszttel, igazán baró, meg egy másikat, amit Persányi Miklós írt alá, ö meg valami doktor is, na az meg egy bronz érdemérem a 2006. évi rendkívüli  dunai és tiszai árvíz és belvízvédekezésben végzett áldozatos munkámért és a nehéz idöszakban mutatott helytállásomnak az elismeréseként, a vizek kártételei elleni védekezésért.
Rémhírkeltésért, pánikokozásért is kaphattam volna valami kitüntetéseket, mert a homokzsák birkó közben arra azért odafigyeltem, hogy jó sok kérdezösködövel közöljem: végünk, jön a Duna, mi mindent megteszünk, de 50-50.
Nem számít.
Én mondtam, hogy félelmet nem ismerve küzdöttem, hogy a víz szemei közé néztem, és kinevettem, meg hogy a vérem, a verítékem és a könnyeim tartották össze azt a rohadék gátat, ti meg nem hittetek nekem.
Beégtetek.
Gyöztem.


Ha két felülés közöt ráérsz:
FÉLELEM ÉS RESZKETÉS SZENTENDRÉN

Szar dolog felébredni, és nyugtatgatni magad azzal, hogy nem is érdekes a tegnap éjszaka, nem érdekes a csaj sem, csak pillanatnyi blackout volt, rövidzárlat, hogyne tudnád a nevét, nem segit semmi, mert nagyon mélyen csak annyit érzel, hogy meg fogsz halni.
Pontosan ez jutott eszembe, bár mintha nem is a saját gondolatom lett volna, szimplán csak a tükörböl bambuló figura közlése. Rendesen rámijesztett. Fáradt ijedtség volt, mégis intenziv. Tudod, ki akar huszonhét évesen felfordulni, még akkor sem ha Jimmy, Janis, Bon és Kurt már kitaposták az ösvényt, még akkor sem. Nem is a halállal van a gond, mert aki belenyálazott valaha egy Sandman képregénybe, pontosan tudja, hogy a halál egy gót kiscsaj, az ankh jelével a nyakában, kasza nélkül, a dumája elringat, melletted lépdel, szeliden vezet a nagy feketébe, nulla pánik, azzal van a szarság, ha eldobod a kanalat, mindenki tudni fogja, hogy a rohadék alkohol vitt el. Ezt a végkielégülést meg senki nem akarja megadni az ellenségeinek, akiknek már a gyerekpornóra sem áll fel.
A részeges elhatározásai határozottabbak a mozdulatainál. Soha nem fogom tudni, a éppencsak kijózanodásnak melyik az a pillanata, amikor egyfajta mentális részegségében akárki komolyan tudja gondolni hogy van elég ereje ahhoz, hogy többet ne nyúljon a piához, miközben világos, hogy ahhoz sincs elég, hogy megtartsa a kávéscsészét, amiböl szünet nélkül lötyög az a zaccos trutyi.
A tanulságos találkozás után azzal a csajjal, megfogadtam, hogy ha nem is végleg, de születésnapomig félreteszem a szeszt. Sok sikert, valahogy pont húsz hétre jött ki. A következö héten kerti parti itt, koncert ott, jön a nyár, nyitnak a szabadtéri helyek, kezdödnek az istenverte fesztiválok, csak hömpölyögni, menni, törni az utat, sátorral, hálózsákkal, megroggyantott málhával, szalmakalappal, egy labdával, megvenni a négerek könnyen rozsdásodó nyakékeit, ha olyanod van, csajjal egyeztetni, átverni, leszarni, elmenekülni, stirölni a macákat, skubizni a bulákat, a napon fetrengeni, tele azzal az illattal az orrodban, amit tévesen a szabadság illatának gondolsz, pedig csak néhány föiskolás füvezik a bokrok mögött, csak ülsz ott, galléros póló és farmer, várod az estét, valaki furcsán mosolyog, észreveszed a parókát a fejeden, a tincsek a szemedbe lógnak, gyors csók a toi-toi árnyékában, meg a srác, aki a fényeket keresi, aha, kezdödnek az istenverte fesztiválok, néha kicsit esösen, kudarcba fulladt sátor állitgatással, tökig sáros farmerokkal, kosszal, büzzel, néha kicsattanó életkedvvel, összetákolt társasjátékokkal, dörömbölö koncertekkel, jóindulatú bálnákkal, hivökkel, akik hivöt akarnak csinálni belöled, akkor is, ha már az vagy, trágárságokkal, buta szóviccekkel, be nem fejezett gondolatokkal és nemi aktusokkal, kevés nosztalgiával, egy kis magányt valaki?, és mindig piával, félelemmel és reszketéssel.
Az elhatározás megvolt. Aztán feltünt a Zsé nevü gazember. A születésnapjának délelöttjén találkoztunk, röhögve hallgatta a történetemet a megtérésröl, szentek lettünk, mi?, kérdezte, röhögött tovább, és számolgatta a pénzét, elég lesz-e az esti mulatságra. Rühelltem volna, ha nem kedvelem.
Annyi felvillanyozó sztorit hall az ember, ami józanon esett meg ismerösökkel, de ha tiszta fejet fogadsz, minden józan ismerös eltünik, és egy sem bújik elö onnan, ahová a józan ismerösök el szoktak bújni, olyan ez, mint amikor a nikotinvágyat tévézéssel akarod elnyomni, de az összes csatornán mindenki bagózik, és valahogy mind jobb fejnek tünnek, mint az orvosod, aki a leszokást javasolta.
Zsé sztorijai általában az alkoholmámor jótékony ködébe csavarodtak, esze ágában sem volt leállni a piálással. Elmesélte, hogy hosszú idö után újra elment kurvázni. A hosszú idö hónapokban mérhetö, ugyanis Zsé gyakran szórta el a pénzét a csajokra egyböl a fizetés éjszakáján. Nem akarta megszakitani a több hónapos sorozatot, de elöntötte az agyát a geci. Arra panaszkodott, hogy frankón romlik a látása, nehezére esett a mozgás, már a dumája sem volt a régi, ezt akkor vettem észre, amikor vicceket kezdett mesélni egy pultos lánynak, ahelyett, hogy a melleiröl tett volna fel tiz különbözö kérdést, persze utolsóként azt, hogy megnyalhatja-e valamelyiket.
A hétvégén, amig én hülyét csináltam magamból az éjjel-nappaliban, továbbá mélyen a város többi helyén, Zsé egy haverjával dolgozott. Egy vikendház tetejét próbálták rendbehozni, az óperenciás tengeren túl, egy helyi, visszatérö szélvihar után. A kalapálás közben elkopott láda sörök és a velük járó munkakedv csappanás után könnyen jött az ötlet, pénz volt, autó volt, az agyban már volt, valahol a környéken egy kuplerájnak már csak lennie kellett. Valahol a külkerületben találtak egyet. Betántorogtak, majd mindketten ugyanazt a bigét nézték ki maguknak, és összekaptak azon, hogy ki vigye el elsönek. Zsé le is nyomott egyet a haverjának, majd engesztelésül átengedte neki az elsöséget. A haver meg a csaj eltüntek a lépcsö tetején, Zsé pedig kényelembe helyezte magát egy pamlagon, és hogy el ne aludjon, piálni kezdett. Keményen. Épp visszanyelt egy fakadó hányást, amikor odariszált mellé az egyik tyúk, és megkérdezte töle, hogy akar-e egy sztriptizt. Zsé intett, persze. Valami nyálas számra lepotyogtak az anyagtakarékos ruhacafatok, aztán amikor a nö pénzt akart, öt percért, öt rugót, Zsé majdnem szétküldte a képét, de eszébe jutott, hogy ha kirakják, sokkal rosszabbul jár, úgyhogy fizetett, de nem kért több sztriptizt. Már jóval túljárt azon a ponton, amikor a részeg beleun a várakozásba, kifizeti a cehhet, és lelép a helyröl, de nem mehetett, a haverját, nem akarta otthagyni. Az autós haverját. A srác nagy nehezen lekászálódott az emeletröl, pacsiztak, Zsé következett. Amig a csaj zuhanyozott, Zsé elhelyezkedett az ágyon, ahonnan kisvártatva fel kellett tápászkodnia, hogy a nö kérésére lezuhanyozzon. A csaj reakcióiból itélve Zsé jól teljesitett, bár ö határozottan úgy érezte, hogy nem áll a farka, egyszer rá is akart szólni a nöre, hogy ne szinészkedjen, mert az felidegesiti, de rosszabbul volt annál, mintsem, hogy vitázni kezdjen egy kurvával. Ekkor csörrent meg elöször a telefonja. Nem veszed fel?, kérdezte a lány, Zsé meg felvette. A haver volt a bárból, hogy mennyit ihat még a számlára, Zsé mondta, hogy ésszel, aztán lerakta. Addigra a csaj eltünt az ágyról, és zuhogás hallatszott a fürdöböl. Mire visszaért, Zsé elaludt, csak a következö telefoncsörgésre riadt fel, még épp elcsipte a pillanatot, ahogy a lány a brifkója felé kotor. Ráorditott, aztán felvette a telefont. Megint a haver volt, azon idegelte magát, hogy elhagyta a kocsikulcsot, Zsé nézzen már körül a szobában. Zsé rátenyerelt a piros telefonra. Éles csengöszó, megkérdezte a csajt, mi ez. Bizony a numera végének közeledtét jelezte.
- Mennyi idönk van még?
- Tiz perc.
- Legalább szopjál le, ha hagytál igy elaludni!
- Jó, de elötte zuhanyozz le.
- Az elején már lezuhanyoztam.
- Anélkül nem megy.
Zsé elporzott a zuhanyzóba, hóna alatt a brifkóval. Már csak néhány másodperc lehetett hátra az akcióból, amikor egy újabb telefoncsörgés lármája zavarta meg az ellazulni készülö Zsé koncentrációját.
Mi a fasz van mikor jösz már mindjárt megyek bazmeg.
Amikor végre szemtöl szemben állt a haverral, aki úgy tekergözött a pultnál, mint a kora reggeli villamoson a nyugdijas, a srác azt kérdezte töle:
- Jó volt? Én el se mentem, bazmeg.
- Az is rohadjon meg, aki kitalálta a zuhanyzót meg a telefont. Meg te is.
- Mondtam is neki, hogy tanuljon meg szopni, mert elég szarul csinálja.
- Na koccoljál kifelé!
Ilyen alak volt a Zsé nevü gazember. Egy igazi alkoholista, egy igazi partiarc az igazi lúzer fajtából. Az én fajtámból.
Hát vele állt szemben a fogadalmam. Kemény küzdelemnek igérkezett.


Fogkö, addig is, ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok, meg plusszba néhány húzódzkodást, okés?

41